A jobboldali radikális Müller: A szatíra Németország sötét oldalát mutatja be!
A "Leaks. From Mölln to Hanau" című rendező, Nuran David Calis a jobboldali szélsőségekről szóló maró szatírát viszi a Schauspiel Frankfurt színpadára.

A jobboldali radikális Müller: A szatíra Németország sötét oldalát mutatja be!
Nuran David Calis rendező új alkotása szerepel a Schauspiel Frankfurtban: „Leaks. From Mölln to Hanau”. A premier jövő szombaton lesz. Ez az éles szatíra Németország 1945 óta tartó történelmét vizsgálja, amely összefonódik a jobboldali szélsőségekkel. Calis fontos rasszista incidensekkel foglalkozik, kezdve az 1992-es möllni gyilkosságokkal, az NSU-gyilkosságokon át a hanaui támadásig. A négy színész a bohócoktól az alkotmányos ügynökökig különféle karaktereket testesít meg, és olyan formában kommentál, amely szembesíti ismert embereket a reakciós ideológiák brutalitásával. Amint arról a hessenschau.de már korábban beszámoltunk, Calis ezt a művészi ellenállásként funkcionáló szatírát arra akarja használni, hogy a nézők elhatalmasodjanak, és küzdjenek a jobboldali szélsőséges erők által táplált félelem ellen.
Ugyanakkor aggasztó valóság
Ez a premier olyan kontextusba kerül, amelyben a migrációról és a társadalomról szóló német viták aggasztó tendenciákat mutatnak. Míg Calis arra hivatkozik, hogy a szatíra alkalmas arra, hogy leleplezze a jobboldali struktúrák abszurditását és butaságát, ez az aktuális társadalomkritikára is utal, ami a „He's Back” című filmből válik világossá. Ebben a filmben, ahogy arról a kunstundfilm.de is beszámolt, a történelmi Adolf Hitler, akit Oliver Masucci csodálatosan megtestesít, katapultálódik a modern világba. Visszatérését lehangoló szatíraként állítják színpadra, amelyben a polgárok reakciói elképesztő belátást mutatnak: sokan úgy köszöntik a vezetőt, mintha új tévésztár lenne. Az üvöltő többséget, akik megértést tanúsítanak a legostobább előítéleteikkel szemben, a film készítői kommentárként mutatják be egy olyan országról, ahol az invazív és populista nézetek virágoznak a radar alatt.
Mindkét projektben világossá válik, hogy a művészet nemcsak szórakoztatásként szolgál, hanem egyfajta fegyverként is szolgál a társadalom baljós áramlatai ellen. Míg Calis a jobboldali szélsőségesség és a hatalom közötti szövődményt akarja leleplezni, a „visszatért” a maga módján megmutatja, hogy a veszélyes ideológiák milyen újból behatolhatnak a társadalmi tudatba. Ebben az értelemben mindkét intézmény hangsúlyozza a kérdés sürgősségét, és arra ösztönzi az embereket, hogy kritikusan kérdőjelezzék meg saját álláspontjukat.
A jobboldali jelenet veszélyeiről szóló intenzív diskurzus minden eddiginél szükségesebb, és mind a mozikban, mind a filmekben kiemelt hangsúlyt kap.