Dokumentumfilm premier a Hartheim-kastélyról: Emlékmű az emlékezéshez

Dokumentumfilm premier a Hartheim-kastélyról: Emlékmű az emlékezéshez

2025. március 28-án ünnepelte premierjét Thomas Hackl rendező és Martina Hechenberger „Hartheim-kastély – A náci gyilkossági intézet” című dokumentumfilmje az ORF III-on. Ez a dokumentumfilm a felső-ausztriai Alkovenben található Hartheim kastély, a Német Birodalom legnagyobb eutanázia létesítményének sötét örökségét mutatja be. Hackl, aki a közelben született, személyes kapcsolatban áll ezzel a történelmi hellyel. Az 1940 és 1944 közötti brutális eseményeket feldolgozó film központi eleme az elkövetők és az áldozatok szomszédainak és hozzátartozóinak történetei.

A dokumentumfilmben a szomszéd Gabriele Hofer-Stelzhammer elmondja, hogy évről évre figyeli a látogatókat a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadítási ünnepsége előtt. Ezek a látogatások az áldozatokra való megemlékezés részét képezik, amelynek jelentőségét némileg gyengítette, különösen a kastély közösségi szociális lakássá átalakítása. Olga Stoiber borzalmas jelenetekre emlékszik, köztük az emberek sikoltozására és egy gyönyörű ruhás lány képére, aki a Hartheim-kastélyban rekedt.

A hartheimi atrocitások

A Hartheim kastélyt 1940 tavaszán eutanáziaközponttá alakították át az úgynevezett „Aktion T4” részeként. A felújítást Rudolf Lonauer, a gyilkossági központot vezető linzi orvos irányította. Georg Renno volt a helyettese, és idézik a dokumentumfilmben, ami miatt megdöbbentő, hogy nincs rálátása az elkövetett bűncselekményekre. Ennek a létesítménynek az első áldozatai a korábban ott lakó egykori lakók voltak. A gázkamrás gyilkosságok 1940 májusában kezdődtek.

A titkos eutanáziaprogram részeként 1940 és 1944 között Hartheimben mintegy 30 000 embert gyilkoltak meg. Az áldozatok főként testi és szellemi fogyatékossággal élők, valamint mentális betegségekben szenvedők voltak, akik különböző gondozási intézményekből és pszichiátriai intézményekből érkeztek. A koncentrációs táborokból, például Mauthausen-Gusenből, akik munkaképtelenek voltak, szintén Hartheimbe szállították, hogy elgázosítsák őket.

A Hartheim-kastély hagyatéka

Hackl és Hechenberger dokumentációja a személyes történeteket ötvözi az eutanáziaközpont jelenlegi kutatási eredményeivel. E megközelítések célja, hogy segítsenek az embereknek jobban elfogadni Hartheim „szomorú örökségét”, és ne engedjék, hogy a brutális emlékek feledésbe merüljenek. A történeti elemzések azt mutatják, hogy a gyilkoló orvosok nemcsak a kiválasztásért és a deportálásért voltak felelősek, hanem a jelenlegi kutatásban és feldolgozásban is központi szerepet játszanak.

A leölő létesítmények első bontási munkálatai már 1944/45 fordulóján megtörténtek. Ez megakadályozza a zár korábbi használatának emlékezését. Mindazonáltal az atrocitások emléke elevenen él, nem utolsósorban a figyelemfelkeltésre és az emlékezésre irányuló folyamatos erőfeszítések révén, például a 2003-ban megnyílt Hartheim-kastély tan- és emlékhelyén.

A Hartheim-kastély múltjával való foglalkozás azért fontos, mert sok ember, akit ott meggyilkoltak, egy olyan rendszer áldozata lett, amely szisztematikusan emberéleteket pusztított. Sorsuk az ideológiai szélsőségesség veszélyeire emlékeztet, és mindannyiunknak elgondolkodtatót kell adnia.